Samantha Harvey: Nyugati ​szél

2022. május 26., csütörtök Nincsenek megjegyzések

Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai.
15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.
A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját?
Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai…

***

Igazán különleges hangulatú könyv, amelyben az eseményeket egy pap szemén keresztül láthatjuk. Betekinthetünk egyházközössége életébe, titkaiba, olyan dolgokat tudhatunk meg, amit csak egy gyóntató pap tudhat, vagy egy olyan ember, aki az átlagostól eltérő módon szemléli a világot. John Reve-re mindkettő igaz, különösen szívén viseli hívei sorsát és sokkal többet meglát, mint amennyit egy papnak illene vagy kötelessége lenne.

Kissé letargikus, mocsárszagú történet, középpontban az eső és a folyó okozta bajok sűrűjében egy falu, amely a túlélésért küzd. Kimerült földjei már nem adnak elég téplálékot, lakóik pedig nem képesek a fejlődésre, tovább látni a korlátaikon. Thomas Newman áldás volt számukra, aki okos meglátásaival, cselekdeteivel próbálta kivezetni a kis közösséget a megrekedtségükből és számukra elérhetővé tenni egy jobb jövőt, többek között azzal, hogy hídat építtet a folyóra. Egy nap azonban Newman beleesik a sebes sodrású vízba és a falu magára marad.
– Tudod, hogy hány jó földesúr él ebben a világban? Most, hogy Newman meghalt, már egy sem.
Ez a könyv nem mindenkinek fog tetszeni. Aki a pörgősebb, cselekményben gazdag regények mellett teszik le a voksot, talán nem találja meg ebben a történetben, amit keres. Akik viszont szeretnek elmerülni a részletekben, beleolvadni a környezetbe, átvenni a hangulatot, azok bátran vágjanak bele az olvasásába. Eléggé lélektani olvasmány, amely jobban elmélyül a szereplők belső világában, keresi tetteik okát, magyarázza azok következményeit. Érdekes utazás a múltban és a lélek rejtelmeiben. A leírások nagyon részletesek és sokkolóan őszinték, amikhez helyenként gyomor kell, de tökéletesen átadják a korszak nyers valóját, hűen ábrázolva ezzel a középkori Angliát.
Az ember pont úgy nem tud megtenni valamit, ami ellenkezik a saját természetével, mint ahogy egy ló sem tud repülni.
Gyönyörű irodalmi nyelvezete levett a lábamról. Samantha Harvey magától értetődően tud leírni olyan apróságokat, amik talán egy másik szemlélő figyelmét elkerülik. Volt egy pillanat, amikor csak ültem és próbáltam elképzelni, milyen lehet az a ruha, ami sötét babarózsaszín fakó árnyalatában játszott és tudvalevőleg pár hónapja még piros volt. Megelevenedett a ruha és a gazdája története előttem, bár csak a fantáziámra hagyatkozhattam, hálás voltam ezért az apró élményért. Az eső, a penész vagy az éppen fakadó rügy elvenné teszi, átélhetővé varázsolja a helyszínt és a benne zajló drámát. A történetfolyamon átívelő gyónások különös ízt adnak az olvasónak, érdekes látni mire gondolnak, hogy élnek, vétkeznek a hívek és gondolkodásmódjukban, életvitelükben mégis inkább gyermekiek, akik vezetésre szorulnak. 

Newman és Reve ennek a kis közösségnek a két alappillére, akik istápolják a rászorulókat világi és vallási eszközeikkel, kinek mire van szüksége. Ezek az eszközök néha ütköznek, de legtöbbször szépen kiegészítik egymást. Központi kérdése a történetnek, hogy melyik szolgálja leginkább a közösséget, bár én nem gondolom, hogy ezt szét kellene, lehetne választani. Amikor pedig Newman meghal, megrendül az alap, és Reve egyetlen pillérrel, a hittel igyekszik megvédeni a maguk kis világát annak összeomlásától.
– Időnként, amikor mi magunk örömtelenek vagyunk, és látjuk mások boldogságát, ez az utolsó csepp lehet a pohárban, ugye? Azt látni, hogy mások szeretik egymást, miközben mi elveszítettük azokat, akiket szerettünk.
Engem kicsit összezavart, hogy a történet visszafelé haladt az időben. Bizonyára remek ötlet mindig visszanyúlni az előző nap eseményeihez, majd az azt megelőzőhöz, de figyelnem kellett, hogy tudjam követni, hol tartunk éppen, hiába csak három nap az egész. Az első nap elbeszélése tökéletesen fenntartotta az érdeklődésemet, de miután visszafelé kezdtünk haladni, a történet inkább laposodni kezdett, mint felfelé ívelni, így a katarzís-élményem is elmaradt. Ezt még tetézte az is, hogy viszonylag korán rájöttem arra, hogy mi történt Newmannal, ezzel együtt az okok pedig nem voltak kielégítőek számomra.

Porból és hamuból vagyok ugyan, de mégis az angyalok álmát alszom.

Összességében ez egy különleges regény, csodálatos világábrázolással, élvezhető lélektani elemekkel, de azt hiszem a történetnek sokkal jobbat tett volna, ha nem visszafelé halad az időben.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Carlos Ruiz Zafón: A ​Köd Hercege

2022. május 24., kedd Nincsenek megjegyzések

1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.

Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!
Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.

„A Köd Hercegé-t olyan regénynek írtam, amit én is szívesen elolvastam volna tizenhárom-tizennégy évesen, és ami még huszonhárom, negyvenhárom vagy nyolcvanhárom évesen is magával ragad.”
Carlos Ruiz Zafón

***

Olyan szépen indult ez a történet, egy család a háború vihara elől leköltözik egy tengerparti faluba, mely egy nagyváros után kissé unalmas lehet, de tudjuk, hogy a nagy kalandok általában így kezdődnek.. Süt a nap az álmos kis településen, egy macska várja a családot a vasútállomáson, és az óra visszafelé jár. Az első pár oldalon már érződik, hogy ez a kaland nem lesz szokványos.

De hát mindig az ellenkezője történik annak, mint amire számítunk; nem így van?

Az óra központi eleme a könyvnek, valamilyen formában mindig jelen van és folyton visszatérünk hozzá, emlékeztetve minket az idó múlására vagy éppen elvesztegetésére. Szeretem, hogy ezen kívűl még más szimbólumokkal is dolgozik az író, kedvencem a világítótorony, ami közvetve magában rejti az igazságot.

Bár a gonosz jelenléte itt is erős és fokozottan nő a hatalma, de mégis hiányoltam, hogy misztikumának legalább olyan mélysége legyen, mint Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatnak volt. Folyton emlékeztettem magam, hogy lényegében egy első könyvet tartok a kezemben, ami hihetetlenül erős kezdés, és láttatni engedi a jövő könyveit Zafóntól.

Voltak, akik úgy hívták, hogy a Köd Hercege, mert a szóbeszéd szerint mindig éjszaka jelent meg, a mellékutcákat borító sűrű ködből lépett elő, aztán még hajnalhasadta előtt ismét ködbe veszett.

Éhsége viszont elkeserítő, és olvasás közben végigkísért a gondolat, hogy nem lehet tőle szabadulni, legfeljebb rövidebb-hosszabb időre kiiktatni, de amint elérkezik ébredésének ideje, tovább vadászik zsákmányára és nem nyugszik addig, amíg be nem hajtja kintlévőségeit. Egyenlőtlen küzdelemnek látszik, hogy egy ilyen ősi, sok időt megélt entitással három gyerek harcol. Féltettem őket minden pillanatban, és ez a baljós érzés nem eresztette a torkomat, ebben a harcban nem születhetnek győztesek.

Meghúzódott az árnyékvilágban, és türelmesen várta, hogy valamiféle ismeretlen erő visszarántsa az élők közé.

Úgy tűnik, a gyerekek kezében semmi sincsen és hátránnyal indulnak, mivel a Carver testvérek éppen csak megérkeztek a faluba, csupán a garázsban hagyott filmtekercsek adnak némi támpontot, így velük együtt göngyölítjük fel a szálakat, derül fény arra, hogy mi történt házuk előző lakóival. Minél többet derítenek ki, annál közelebb sodródnak a gonosz kitárt karjai felé és elveszítik az ártatlan gyerekkort, felnőtté válnak a nyomozás során.

Az élet egy olyan út, amin nem lehet visszafordulni.

Zafón stílusa ebben a könyvben még eléggé kiforratlan, történet bizonyos eseményei naívnak tűnnek, ami miatt arra gondolok, hogy ezt a könyvet főhősünk, Max írta, aki még maga is gyerek, és végeredményben egészen jól összecseng a kettő együtt, különleges alaphangulatot adva a történetnek. Ez a sorozat tökéletes belépő az író világába, és bár ifjúsági könyv, nyugodt szívvel ajánlom felnőtteknek is.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Király Anikó: Strand, ​papucs, szerelem

2022. május 20., péntek Nincsenek megjegyzések

Bogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy „Mentsük meg a kempinget!”-hadművelet…
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.

***

Bogi, a főhős szimpatikus, szeretetre méltó lány önálló véleménnyel, aki elköveti a saját hibáit, de imádom, hogy nem hagyja magát, falakat dönget, saját szabályai vannak, amiket bármikor képes áthágni. Különös kapcsolata van diszfunkcionális családjával, kissé bohém életet élnek, de ettől még inkább a szívembe zártam őket. Tehát jól indult a kapcsolatunk Bogival. Rögtön egyet is értettünk abban, ami a gyorsan száradó körömlakkokat illeti. És még sok minden másban is.

Két hónapja csak nézlek, és azon gondolkodom, hogy egy ilyen aranyos lány mégis hogy értékelheti alul önmagát. Nem vagy megelégedve magaddal, miközben annyi mindenben jó vagy

Király Anikó története hozzád, hozzám, hozzánk, átlagos lányokhoz szól, akik szívesebben olvasunk a négy fal között, akik a maga egyszerűségében látják a világot, mégis mindig túlbonyolítják, de leginkább nem hisznek önmagukban, az adottságaikban és képességeikben. Úgy adja tudtunkra, hogy éppen attól vagyunk tökéletesek, mert mások vagyunk, hogy nem bűzlik a túltolt elfogadás propagandájától, hanem a maga természetes valójában tényként kezeli. Szerettem a karaktereket úgy, ahogy voltak, ducin, vörös hajjal, eltitkolt másságukkal. Igen, még a görény Arnoldot is tudtam szeretni, mert érezhető volt, hogy a görénysgével takargat valamit. Szeretem, amikor a melegszál is a maga egyszerűségével, természetességével van odarakva, mert ezzel sokkal többet tesz az elfogadásért, mint bármilyen transzparens.

Tudom, hogy a külsőségek igenis befolyásolják az embert, nem vagyok naiv, de azt is tudom, hogy nekünk is van esélyünk arra, hogy szépek legyünk, ha túl lépünk a hülye elvárásokon.

Ami leginkább megfogott, az a karakterek esendősége, és ahogy kezelték ezt a mindennapokban, valamint az, ahogyan egymást látták. Király Anikó könnyed stílusa olvasmányos és imádom, hogy nem veszi túl komolyan magát a könyv, holott helyenként azért akadnak mélypontok, de Bogi számára minden nap egy új lehetőség arra, hogy kimásszon a problémáiból. Bár néha újakat generál, de számomra ez még életszerű is. Bátran mondom, mert túl sok a közös vonásunk. Ahogy a sorozat is mondja: Rólad-Neked.

Mert melletted olyan elefántnak érzem magam, aki apró ecsettel ül a boltban, és nem leveri a csészéket, hanem megfesti őket.

Bocs, Bogi, de én imádtam a Vadkacsa kempinget és igenis nagy lehetőséget láttam benne. Ritka manapság az ilyen retro-élmény. Viszont éppen miattad felvettem bakancslistára a balatoni nyaralást, ami eddig kimaradt az életemből. De azt is megtanultam tőled, hogy inkább ne tervezzünk el előre semmit sem.

A lista teljesen fölöslegessé vált, mert a nyár úgy lett tökéletes, hogy tökéletlen volt.
Ez annyira jellemző rám!

A könyv nosztalgikus hangulatot hozott, felidézte a régi nyarakat, amik után hirtelen vágyódni kezdtem. Főtt kukorica, hamburger, lángos, parti séták, Balaton, egy lepukkant kemping, nyár és szerelem. Izgalmas, színes karakterek, lebilincselő történet sok-sok kalanddal. Bátran ajánlanám ezt a könyvet tizenhatéves énemnek, aki a hasonló történeteket kereste a hosszú, forró nyarakon, vízpartra vagy a négy fal közé.

Kimondottan pozitív csalódás volt a Strand, papucs, szerelem, ami a magyar írók könyveit illeti és felébresztette bennem a reményt, hogy fogok még hasonló kincsekre találni a jövőben.

Értékelés:
⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Arthur C. Clarke: Delfinek ​szigete

2022. május 18., szerda Nincsenek megjegyzések
Ez a könyv – fantasztikus regény. A távoli jövőben játszódik, tudományos kérdései azonban már a mai embert is foglalkoztatják. A tengerek legértelmesebb élőlényei, az ún. játékos delfinek már az ókorban is kitűntek azzal, hogy különösképpen vonzódnak az emberhez. A mai kutatás felfedezte azt is, hogy sajátos delfin-nyelven társalognak egymás között. Ettől más csak egyetlen lépés, hogy az emberi nyelvet és a delfin-beszédet oda és vissza lefordíthassuk. Ezzel foglalkozik Kazan professzor, a regény orosz származású tudósa, és a kutatás eredményeit használja fel páratlanul izgalmas tengeri utazása során a regény sok kalandot megért ifjú hőse.Gyerekkoromban ez a könyv a nyári készletem része volt. Hosszú forró nyarak teltek el olvasással nagyszüleim hűvös verandáján. Jó érzésekkel vettem újra a kezembe, hogy leporoljam és átéljem ugyanazokat a kalandokat kicsit más szemmel.


***

Egy könnyen emészthető ifjúsági regénnyel, egyszerű cselekményszállal találkoztam újra. Talán egy mai gyereknek már nem lenne annyira izgalmas a történet, mint akkoriban volt. A fantasztikuma, jól lehet, elavultnak, lebutítottnak tűnik, talán már tényleg idejét múlt, ez a kaland jó eséllyel már nem köti le egy kamasz figyelmét. Kicsit keserű ez az érzés, mert éppen ez az egyszerűség mozgatta meg a fantáziánkat és vitte tovább a történetet játékainkban.

A történet felidézte a régi idők kiskamaszainak kalandvágyó álmait, amik legtöbbször egy utazással kezdődtek, miután kiléptek a megszokott, de sokszor konfliktusokkal terhelt életükből. A kalandozás és az utazás gyakran a felnőtté válás, felelősségvállalás analógiája, ami sokszor próbákkal terhelt, vagy meseszerűen könnyű. Érzésem szerint ebben a történetben fura mód találkozik a kettő.

Ha valami hasznosat akarsz csinálni, fejlődnöd kell, specializálni magad valamire, amihez tehetséget érzel. Egyetértesz ezzel?

Főhősünk egy hajótörés során a Delfinek szigetére kerül, ahol Kazan professzor éppen a delfinek kutatásával foglalkozik. Johnny szerető közegben találja magát, ahol gondoskodnak róla, ugyanakkor neki is ki kell vennie a részét a sziget munkás mindennapjaiból, és persze a tanulást sem hanyagolja el. A fiú hátterét tekintve idillinek, álomszerűnek tűnik itt az élet és visszaemlékezve arra, mikor gyerekként olvastam a könyvet, én is így gondoltam rá.

Bár a sci-fi érzés nem teljes, az ábrázolás szinte csak érintőleges, de például az Oszkár névre hallgató tanító programot kiemelném, míg a hírközlésre szolgáló eszközöket akaratlanul is megmosolyogtam. Clarke ebben a regényében óvatosan bánt a futurisztikus elemekkel, éppen annyit tett bele, amivel a történetet belehelyezhette egy későbbi korba, de a hangsúly megmaradt a cselekményszálon.

Felnőtt fejjel tényleg nem ad annyit a könyv, de egy gyerek előtt kinyitja a kapukat és az egyszerűnek tűnő világ könnyen befogadhatóbbá válik és teret ad a fantáziának, miközben tanít a delfinek természetéről és a Nagy-Korallzátonyról is. Mi másért, ha nem éppen ezért tennék mégis egy próbát ezzel a könyvvel a mai kiskamaszoknál?

A delfinek azonban épp oly szeszélyesek, mint az emberek, és nem lehet számon kérni az ízlésüket.
Tovább olvasok »

Claudia Gabel · Cheryl Klam - Káprázat

2022. május 12., csütörtök Nincsenek megjegyzések
A ​Káprázat hamarosan megváltoztatja a világot, amelyben eddig éltél. A kötet egy futurista sorozat lenyűgöző első darabja, amely egy tökéletes virtuális világ ellenállhatatlan vonzásáról szól. A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá, szennyezetté teszik a lakóövezeteket. Minden szürke és mocskos. Detroit lakói szinte robotként élik mindennapjaikat. Egy technikai újdonságnak köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet. Mikor azonban vádak érik a programot, hogy függővé tesz és veszélyes, Regan a védelmére kel. Mivel a programot édesapja tervezte, a lány úgy érzi, tartozik apja emlékének azzal, hogy nem hagyja bemocskolni fő művét. De miután a Káprázat magába szippantja, olyan igazságokra jön rá, amelyek választásra kényszerítik szerelem és lojalitás között… Ez az izgalmakkal, titokzatossággal, románccal és új technológiával fűszerezett thriller nem csupán a disztopikus sci-fik rajongóit ejti majd rabul.


***


A virtuális valóság számomra egy erős hívószó, azt gondolom, népszerű téma a disztópikus sci-fi írók körében, mégis kevés figyelmet kap. Talán a legismertebb a Ready Player One, de szeretném megemlíteni az Exodus 2100 és a Végtelen ég alatt című könyveket is, amik zseniálisan mutatják be az apokalipszis-közeli világuk egyik jellegzetes kellékét, annak összes pozitív és negatív hatásával együtt.

Ne becsüld alá az elme erejét. Amit most tapasztalsz, az nagyon is valóságos.

A Káprázat még gyerekcipőben jár, talán ez is az oka annak, hogy túl sokat nem látunk belőle. Első benyomásom az volt, hogy nem nyújt többet, mint egy meditáció, és ahhoz még kütyük sem kellenek. Később már éreztem, hogy valahol félúton járunk a Star Trek holofedélzetéhez, de sajnos nem időzött annyit a történet a Káprázatban, hogy ez kiderüljön. A hangsúly sokkal inkább azon volt, hogy miért nem tökéletes még a program, megjegyzem, ezzel a témával például a Ready Player One is csak érintőlegesen foglalkozott és ott is csak a második részben kap megfelelő figyelmet. Örültem, hogy ezen a vonalon indult el a történet, mert adott egy olyan szempontot is, ami megmozgatja a fantáziát, morális kérdéseket vet fel és táptalajat ad a hatalmasok játszmáinak, az ártatlanok rovására.

A Káprázat Detroitjából kevest látunk, de amit igen, az elkeserítő. Az emberek az utcán oxigénmaszkban járnak a légszennyezettség miatt és olyan, mint természet, lényegében már nincs is. Olajból viszont bőven akad és szinte minden azzal működik, ez egy kicsit hiteltelen volt számomra. Vannak elhagyatott, romos épületek és zsúfolásig telt lakókocsi-parkok, vonatok és felfoghatatlan mozgólépcső-komplexumok. Ötven mozgólépcső, polipkarok módjára elrendezve. Mindenkinek van egy Uni kártyája és azt használják mindenre: ajtó nyitásra, vásárlásra, személyazonosításra, ilyen-olyan jogosultságokra. Ebben a világban lehet jogosultsága egy virtuális valóságnak.

Az egyik csillag kifényesedik; neonsárga, narancsvörös és bíborvörös árnyalatok villannak fel. Életemben nem volt részem ilyen sugárzó gyönyörűségben! Érzem, mekkora energia vibrál a csillag mélyén. Mély sóhajjal veszem tudomásul a köröttem elterülő univerzum valószerűtlen szépségét.

Ami zavaró volt, hogy a középiskolában a korosztályokat tekintve széles a skála, amit nem is tudtam lekövetni. Fura volt, hogy akár 21 évesen is járhat valaki középsuliba, gondolok itt Joshra, vagy épp ellenkezőleg, sokkal hamarabb végezhet és komoly állása lehet az Orexisnél, mint Patricknek.

Apropó, Orexis! Ez az a cég, ami a Káprázatot jegyzi. Itt dolgozik Regan apja, aki jó szándékkal alkotta meg a programot, de ahogy lenni szokott ilyen esetekben, a kapzsiság és a hatalomvágy átveszi az uralmat munkatársai felett. A Káprázat veszélyessé válik a felhasználók számára és aggasztó hírek érkeznek esetekről, hogy többen kómába estek kalandozásaik során. Klasszikus történet, ami ezen a ponton sajnos nagyon is kiszámíthatóvá válik, de olykor mégis hoz olyan fordulatokat, ami vitte előre a történetet.

-Néha várni kell, amíg megvilágosodik a dolgok értelme.

Ha van gyengepontja a könyvnek, az éppen Regan. Enyhén szólva kétdimenziósra sikeredett és bár az ő szemszögéből látjuk a történetet, mégis úgy tűnik, az esetek nagy részében csak szemlélő. Hangoztatja, hogy ki akarja deríteni, mi folyik a Káprázatban, de inkább csak megy mások után. Nekem furcsa volt, hogy olyan kevés tudást szedett fel az apja és a legjobb barátja mellett informatikából, akiknek szinte csak abból állt az életük. Igyekeztem mentegetni magamban a gyásza miatt és az elfogultságáért is, amiért foggal-körömmel védte a Káprázatot és amiért naivan és vakon hitt Patrickben. 


A sok belsőmonológ és gyász miatt helyenként nagyon nehezen gördült a történet, de a végére kapunk egy egészen szép csavart, ami kellően megágyazott a folytatáshoz, és bár azt is szívesen olvasnám, de úgy tűnik, ebből nem lesz semmi. Fájlalom, hogy általában ezekkel a regényekkel így járok, a Végtelen ég alatt és az Exodus 2100 is éppen így lett elkaszálva.


Értékelés:

VR-megszálottaknak és disztópikus kalandozóknak ajánlott olvasmány.

⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

P.M. Freestone - Árnyékvirág

2022. május 6., péntek Nincsenek megjegyzések

Az ​Aramtesh Birodalomban az illatok határoznak meg mindent. Az imák csak megszentelt füst révén jutnak az égbe, az illatszerek nagy becsben tartott státuszszimbólumok. A tizenhét éves Rakelnek hátborzongató tehetség adatott az illatokhoz, de a képességei nem elégségesek, hogy időt vásároljon a haldokló apjának.

Ash császári testőr. Miután nem sikerül lebeszélnie a hercegét egy diplomáciai küldetés teljesítéséről, kötelességtudón

csatlakozik a karavánhoz. A herceg oltalmazása útközben rémálommal ér fel. De még nehezebb megőriznie egy titkot,

amelynek a kitudódása Ash száműzetéséhez vagy kivégzéséhez vezetne. Rakelt és Asht semmi nem köti össze, mígnem füst csalja őket a birodalom legritkább virágának ültetvényére. Nisai, a koronaherceg mérgezés áldozata lett, a virágok lángok martalékává válnak, és a párosra undok bűzként vetül a gyanú árnyéka. A sorsuk azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e együttműködve megfejteniük a talányt, dacolni a veszélyekkel, leküzdeni a saját démonjaikat, és az egymás iránti ébredező vonzalmukat.

***

Ha megtanultam valamit a közelmúltbéli történésekből, akkor azt, hogy akiknek pénzük vagy hatalmuk van, azok szabnak törvényt. Nem számít, tettem-e rosszat, vagy nem, ők döntenek a sorsomról.

Az Aramtesh Birodalom egy olyan világ, amiben minden megvan ahhoz, hogy berántsa az olvasót egy fantasztikus utazásra. Rakel, az egyik főhősünk szemén illetve orrán keresztül kapjuk az első benyomásokat, in medias res zúdítja ránk az információkat, köztük az illatokat, amik elsőre szó szerint és átvitt értelemben is töménynek tűnhetnek. Szinte érezni lehet a sivatag száraz, forró levegőjét, a fűszerek, virágok és Aphorai város bűzét, ahol a főhősök útja találkozik. 

Nem szégyen a bizalmatlanság idegenek iránt.

Rakel és Ash utazását egy ősi recept útmutatása alapján az ellenméreg összetevőinek keresése határozza meg. A kutatás és a gárdisták elől való menekülés során lépésről-lépésre épül fel kettőjük között a bizalom, mesélnek egyre többet magukról, megismerjük múltjukat és titkaikat. Lassacskán közel kerülnek egymáshoz, és kezd kibontakozni közöttük egy nagyon törékeny érzés.

Vannak a pengén kívül más erőforrások. Remény. Együttérzés. Szeretet. Jóság.

Rakel egy közeli oázisban él az apjával, aki a Rothadás nevű betegségben szenved, ami elemészti a lábát. A lány parfümkészítő szeretne lenni, mert azt reméli, hogy közelebb kerülhetne olyan orvosságok beszerzéséhez, amivel megmenthetné az apját. Kifinomult szaglása felér egy különleges képességgel, emiatt közrangúként a legjobb eséllyel felvételizhetne tanoncnak. Persze, az események keresztülhúzzák számításait és hamar a börtönben találja magát, mint elsőszámú gyanúsított a trónörökös ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt.

Ash a trónörökös herceg Nisai kísérőjeként érkezik Aphoraiba. Ő a Pajzs, a herceg testőre, akinek dolga, hogy védje Nisai életét, de a mérgekkel szemben ő is tehetetlennek bizonyul. Csakhamar leváltják a haldokló herceg mellől, de hűsége és szeretete Nisai felé arra készteti, hogy megszerezze az ellenszert, amiben Rakel segítségére lesz.


– Nem azt mondtad, hogy mindig van választásunk?
– Van is. De ez egy próbatétel, és szándékomban áll kiállni.

Számomra egészen különleges a koncepció, nem találkoztam még hasonlóval, talán mert az utóbbi időben óvatosan nyúltam a young adult fantasykhez. A kidolgozás viszont a klasszikus vonalat követi, egy biztonságos sablon mentén halad a történetvezetésben, ami miatt fenáll a kiszámíthatóság lehetősége. Rengeteg intrika, árulás, titok övezi az eseményeket, amik mentén szépen halad előre a történet, ha valamit picit bánok, hogy a többi szereplő a váltott szemszög miatt kisebb hangsúlyt kapott, kevesebbet tudni róluk. Misztikus légkör övezi őket, és még most az első kötet után nem tudom megmondani, hogy ez szándékosan van-e így. Kicsit nehézkes az aklimatizáció a környezettel, ezért az első néhány oldalt érdemes egy kicsit lassabb tempóban olvasni, megéri ráfordítani az időt.

Értékelés:

Műkedvelő alkímistáknak és vándorgyógyítóknak erősen ajánlott olvasmány.

⭐⭐⭐⭐⭐
Tovább olvasok »