Leigh Bardugo: Crooked ​Kingdom – Bűnös birodalom

2022. szeptember 16., péntek Nincsenek megjegyzések

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.

Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát.

Merülj el a világában!

***

Hosszú kihagyás után folytattam ezt a sorozatot, ezért három év távlatából kicsit nehezen rázódtam vissza a történetbe. Csak nagyon picit volt segítségemre a Netflix sorozat is, hogy be tudjam tájolni a szereplőkhöz tartozó benyomásaimat, mert, ugye, tudjuk, egészen másként követi az eseményeket, de ezt nem is kritikaként fogalmazom meg, mert egyébként szeretem a sorozatot.

Egy héttel vagyunk az első kötet történései után, de az események még mindig nem záródtak le. Kaz tovább szövögeti zseniálisabbnál zseniálisabb terveit, teljesen elbűvöl, hogyan képes mindent egészében látni és több lépést is előre megtervezni. Mindent a kezében tart és a csapata összehangoltan végzi a feladatát, gyűjti az információkat, térképezi fel a helyeket. Olykor hibáznak, de valaki valahogy mindig jókor van jó helyen közülük, hogy megmentse a másikat.
Ők voltak azonban Wylan első barátai, sőt az egyedüli barátai, és Wylan biztosan tudta, hogy ha ezer ember közül válogathatott volna társakat, akkor is rájuk esett volna a választása.
Képtelen lennék választani egy kedvencet közülük, nekem a Söperdék így alkot egy egészet, és ha valaki hiányzik, már sebezhetőbbnek érzem a csapatot is. Ahogyan Ketterdamot sem tudnám elhagyni, ha úgy ismerném minden bugyrát, ahogy a Söpredék ismeri. Összetartoznak, és tudom, bárhogy is alakuljanak a dolgok, ők a nehéz időkben is megtalálják a módját, hogy ez a hely kicsit élhetőbb legyen.

Leigh Bardugo zseniálisan vezeti fel a cselekményt. A feszültség érezhető az első oldalaktól kezdve, fenntartva az előző könyv eseményeinek ívét, és fejezetről fejezetre ezt emeli, épít rá még több konfliktust és akciót. Mesterien bánik a dramaturgiával, sok olyan pillanatot okozva az olvasónak, amikor az felfokozott izgalmi állapotban falja a sorokat, majd egy ütéssel a padlóra küldi őket és újabb csavart, újabb ívet ad hozzá, hogy eltolja a katarzis bekövetkeztét.
Mi ez az egész, ha nem egy színdarab Kaz rendezésében, ahol szegény Kuvej a főszereplő?
De meg kell mondjam, itt tényleg minden csak színház. Jól megírt hősökkel, csodás jelmezekkel, hatásos jelenetekkel és olyan díszlettel, ami teljessé teszi a képet. Tudod, hogy amíg le nem megy a függöny, a karakterek játszani fognak, de úgy fognak játszani, hogy a végére elérjék a céljukat és megkapják a jutalmukat. Így az igazi nagy katarzis elmarad. A sok tologatás, feszült pillanat kicsikarása valahol ellopta tőlünk ezt az élményt. Mert ha becsap egy templom ajtaján a tenger árja, annak mindent vinnie kell, de valójában minden csak figyelemelterelés.

Mire idáig jutsz a megfigyelésben, tudod, mindez arra szolgál, hogy Kaz következő trükkjeit is végre tudja hajtani, és már nem ér meglepetésként sem: bár várod a végső összecsapást, tudod, hogy tartogat még valamit, mert a kötelező áldozatot még nem vesztettük el. Miért tudnak ilyen kegyetlenek lenni az írók? Hogy ne mondhassuk, hogy ez könnyű menet volt. Az írónő döntésével viszont nem tudok egyet érteni, bár megértem; és ez egy csöppet sem vesz el abból, ahogy engem magába szippantott a Grisaverzum, és olyan élményt adott, ami mostanság ritkaságszámba megy a könyves univerzumok terén.

A banda a családot jelenti; olyan erős kötelék, mint a vér.

 

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐ 

Tovább olvasok »

Louisa May Alcott: Egy ​régimódi lány

2022. szeptember 1., csütörtök Nincsenek megjegyzések
Volt ​egyszer egy Amerika, benne egy gazdag család, s a családnak egy szép, szegény vendége. A lányban annyi az erő, a természetesség, a báj, hogy a könyv minden szereplőjének életét attól kezdve ez az erő, természetesség és báj irányítja. Akkor is, amikor életsorsok veszedelmeiből és szerelmek vidám szövevényeiből kell végül mindennek jóra fordulnia. Még mi, olvasók is e lánynak köszönhetjük, hogy megismerhetjük ezt az egyszervolt Amerikát.

Polly csinos, életvidám teremtés, aki a kor nőeszményével szemben a tevékeny, saját sorsát alakító, másokon mindig segíteni kész új nőtípust testesíti meg. Egyik pillanatról a másikra robban be az előkelő és felszínes új angliai társasági életbe, és a maga állhatatos, mégis derűs és bájos lényével számos barátot szerez. A tisztes szegénység, a munka és a szeretet megingathatatlan erények számára, amelyeket még a legelvetemültebb ficsúrban vagy rongyrázó kisasszonyban is megtalál. A már-már idilli környezetbe egy másik, kíméletlenebb világ hírnökei érkeznek – és a váratlanul betoppanó szerelem –, így a gazdag baráti család anyagi összeomlása után Pollynak immár azért is küzdenie kell, hogy a viharban összegabalyodott szerelmi szálak újra egybefonódjanak.

Louisa May Alcott, a nagy sikerű Kisasszonyok szerzője, ebben a könyvében a 19. századi Amerika értékeit egyedülálló női szemszögből ragadja meg, amit egyszerre jellemez a szárnyaló romantika és a földön járó derű. Alcott is egy igazi fiús vadóc volt. „Egy fiú se lehetett a barátom, amíg le nem győztem őt valamilyen versenyben. És olyan lányokkal nem barátkoztam, akik nem tudtak fára mászni, vagy átugrani a kerítésen” – írta Louisa saját magáról.
A szerző különleges egyénisége és karaktere írásain is átsugárzik.
A Manó Könyvek gondozásában végre most a teljes, eredeti szöveg bravúros fordítása jelenik meg. Ajánljuk mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery és Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.

***

Régimódi történet, régimódi tálalással. Olykor unalmas, máskor bájos, vastag porréteggel, de ifjú hölgyek okítására mégis kívánatos, ahogyan egy lelkész lánya angyalként jár elől példájával az erkölcsiség útján. Lelkesen kerestem az okát, hogy miért is adjam ezt a regényt egy mai tizenéves kezébe, bevallom, olyat, amit ne lehetne pár szóval cáfolni, nemigazán találtam. Hacsak az a tizenéves éppen nem könyvmoly, otthonülő, introvertált, koravén és kiábrándult. Számára talán vigaszt nyújtana. Vagy éppen egy komfortzónájából kimozdított kamasz, aki arra kényszerül, hogy unalmában könyveket olvasson és más szemüvegen át lássa ezáltal a világot. Tényleg nem vagyok benne biztos, hogy a célközönség ebben a korban szeretni tudná ezt a történetet. Én magam nosztalgiával gondolok vissza, amikor még a Csíkos könyvek sorozatában olvastam, pedig már akkor is nagyon porszagú volt, de tudtam szeretni, élvezni a nagymama régi történeteit, talán még hittem is abban, hogy a Pollyhoz hasonló lányok értékesek. Talán mert picit hasonlítottak a körülményeink.

Komolyan, őszintén imádkozott lelkierőért, becsületes szívért, a benne lakó szeretetért, s a kitartásért, hogy egész élete olyan legyen, mint egy hol gyógyító, hol vérpezsdítő dal, mely segít, amíg szól, és amelyre emlékeznek, mikor elhallgat.

Szerettem Polly gyakorlatiasságát, azt, hogy bármi történjen, ő tudni fogja mit tegyen. Tetszett, hogy bár látta a különbséget közte és Fanny között, kissé meg is ingott, de tudott következetes maradni és felhasználni azokat az értékeket, amikkel rendelkezett. Ezzel együtt néha megfájdult a fejem Pollytól és a pokolba kívántam, de legalábbis szívesen rávettem volna, hogy lazítson, éljen, legyen gondtalan. Nem, nem volt elég a szánkózós jelenet, mert még azt is képes volt átfordítani jótékonykodásba. Polly sosem azt nézi, hogy neki mi a jó, hanem azt, hogy lehet mások javára. Ez pedig annyira túl van idealizálva, annyira életidegen, hogy megborítja azt az egyensúlyt, ami számomra kellemes lenne, mert éppen az aranyközéputat hiányolom, amit működőképesnek érzek egy kis egészséges önzéssel és kellő odafigyeléssel mások irányába.

Kétségtelen, hogy Polly jó hatással volt a kissé zabolátlan Shaw családra. A 19. századi irodalom egyik kedvenc témája, hogy a szegény lányokat erkölcsös, visszafogott természettel ábrázolják, hiszen nekik másuk sincs, mint a becsületük, velük szemben a gazdag lányok korlátaikat nem érezve, szabados életmódjukkal kevesebb szimpátiát, sokszor ellenszenvet váltanak ki az olvasókból. Számomra ez kétdimenziós gondolkodásmódra vall, mintha minden csak fekete vagy fehér lehetne, jóra és rosszra osztályozva üzeni, hogy az igazi gazdagság a lélekben lakozik és ez a követendő példa.

Gyermekeim, óvakodjatok a sikertől, nem egyéb az, mint merő káprázat és kelepce; pöffeszkedővé teszi a férfiút s mégúgy a nőt, vakká önnön hibáival szemben, s fölmagasztalja áldozatjának sovány erényeit; szeszélyre hajlamos, és midőn az ember kezdi megszeretni csábító mákonyának ízét, hirtelen cserben hagy, s mi csak kapkodunk levegő után, miként a partra vetett hal.

Ez a fajta naiv irodalom szembeállítja egymással a társadalom konzervatív rétegének elvárt  viselkedési normáját, a haladó, szabadszellemű nevelési formákkal. Kicsit éppen emiatt az ósdi, vaskalapos gondolkodás miatt nem szeretem az ilyen álszentnek tűnő nevelő célzattal íródott műveket, mert immár 150 év távlatából látom, hogy a fejlődés és a modernizáció teret enged magának megállíthatatlanul, bármilyen jószándékú tanításra fittyet hányva. Hogy ez mennyire jó irány, szintén egy vita tárgyát képezheti, mindenesetre a nők emancipációja megállíthatatlan, hála érte, és nem éljük mindennapjainkat Polly ellentmodásos világában, a szabadság látszatában, ámde az erkölcsi béklyók fogságában, a régimódi lány szerepében.

Egy kis figyelmesség, egy önzetlen apróság, egy vidám szó olyan kellemes és megnyugtató tud lenni, hogy mindenki megérzi benne a szépséget, és megszereti azt, akitől való. Anyák tesznek így, láthatatlanul, köszönetre nem számítva, mégis érezzük, és később is emlékezünk rá, mert ez az az egyszerű varázslat, amely összeköti a szíveket és boldoggá varázsolja az otthont.

Mindemellett ez a könyv kiváló olvasmány kezdő könyvvadászok számára, akik még csak most kóstolgatják a betűk varázsát, keresik a számukra kedvező zsánert. Nagymama polcán egy unalmas forró nyári vakáción, ha éppen a kezükbe akadna ez a regény, ne habozzunk ajánlani.

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Adam Gidwitz: Sárkányok ​szökésben

2022. augusztus 17., szerda Nincsenek megjegyzések
Mito ​Fauna professzor vagyok, én alapítottam a kalandokra vágyók titkos klubját, az Unikornismentőket. Mi vagyunk azok, akik védelmet nyújtunk a mítoszok és legendák lényeinek. Azonban az ellenfeleink erősek, nagy hatalmúak és kegyetlenek, így rettentően nagy szükségünk lenne szövetségesekre. Segítenél nekünk? Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kockára kell tenned az életedet? Csatlakoznál az Unikornismentőkhöz? Remélem, igen! A lényeknek szükségük van rád.
A HATALMAS, KÉK ÓCEÁN TÚLPARTJÁN A BASZKFÖLDI HEGYEK KÖZÖTT EGY FÉLELMETES SÁRKÁNYNAK NYOMA VESZETT. AZ UNIKORNISMENTŐ-CSAPAT AZ EGYETLEN, AMELY KÉPES RÁ, HOGY FELKUTASSA ÉS MEGMENTSE ŐT.
Elliot és Uchenna – meg persze a kis Jersey Ördög – alig tértek még magukhoz az első kalandjukból Fauna professzorral, amikor a tanár egy újabb kéréssel áll eléjük. Csakhogy ezúttal át kell szelniük az óceánt, hogy egy eltűnt sárkány nyomába eredjenek. Ez a kaland nem várt veszélyeket tartogat, és ahogy követik a nyomokat, olyan titokra bukkannak, amire egyikük sem számított.

***

Szép borító, mesés illusztrációk, egy gyerekeknek szóló könyv, amit nyolc éves kortól ajánlanak. Ebből az időből Janikovszky Éva könyveire emlékszem és Roald Dahltól a Karcsi és a csokoládégyárra. Felnőtt szemmel is szívesen lapozgatom ezeket a könyveket, ezért van az is, hogy még mindig szeretek gyerekeknek szánt könyveket a kezembe venni, legtöbbször mind kellemes élmény.

Az Unikornis mentőcsapat az idei év első csalódása, és ki is mondom, ez a könyv nekem nem annyira tetszett, mint vártam tőle. Olykor komikus és kellően gyors tempójú könyv ahhoz, hogy könnyen emészthető legyen, mégis lassan haladtam vele, nem szerettem olvasni. Bizonyára túl idős vagyok hozzá, bízom benne, hogy a célzott korosztály mégis megtalálja benne magának azt a kalandot, amit a fülszöveg ígér.

Ellenfeleink azonban erősek és könyörtelenek, ezért folyamatos segítségre van szükségünk. Olyanok segítségére, akik bátrak és kíváncsiak, meg kedvesek és bátrak. (Igen, a bátor szót kétszer használtam. Mert ez fontos.)

Bár a könyv görcsösen tanítani akar, nagyon sok információt sorakoztat fel, nekem úgy tűnik, így akar funkcionálni, létjogosultságot szerezni magának. Gondolok itt a baszk kultúra ismertetésére, a gasztronómia felsorakoztatására, de sajnálom, nekem olyan kikényszerítettnek hatott, hogy kínos volt olvasni. A cselekmény csapongó, logikátlan, irreális, nyilván egy gyermek képzelőerejét próbálja játékra hívni és talán célba is talál, de marad bennem egy hiányérzet, ami miatt nincs egyben a könyv. A történetet és az írói stílust kissé butácskának találtam, szerintem nem kell ennyire egyszerűsíteni, mert a gyerekek okosak, okosabbak, mint azt sok felnőtt gondolná, ennél bonyolultabb mondatszerkezetekkel is megbirkóznak, és még az is lehet, hogy különb történetet eszelnek ki ők maguk.

Persze, van itt minden, veszélyes repülőút, titkos ajtó egy kandalló mögött és felnőtt ellenségek, akikkel két gyermek és egy fura tanár igyekszik felvenni a harcot. Valójában az én olvasatomban egy mentálisan beteg, nyugdíj előtt álló, őszhajú férfi sodor veszélybe kiskorúakat, akiket repülőjén Európába röpít, mindezt úgy, hogy még a szülőktől sem kértek engedélyt. Gyanítom, a repülőre már régen nincs műszaki engedély, a kiskorúak veszélyeztetéséről nem is beszélve. Hmm, talán izgalmas lehet egy gyermek számára egy ilyen történet, de úgy vélem, egészen más, ha ez egy játszótéren szerepjátékban nyilvánul meg, mint egy írott könyvben, amit egyébként egy felnőtt alkotott. Igaz, éppen a Karcsi és a csokoládégyárat hoztam fel példának, amit gyerekként imádtam, és ami szintén bővelkedik olyan elemekkel, amiket éppen kifogásoltam, ezért fenntartom a lehetőséget, hogy ezt a könyvet is ugyanúgy szerethetik az ifjú olvasók.

DE! Még mindig maradt bennem néhány gondolat. A gyerekek nem bíznak a professzorban, mégis beülnek vele egy repülőgépbe, ami a saját bevallása szerint is többször lezuhant. A másik az időzónák, amit esetlenül próbálnak megmagyarázni a gyerekeknek, akik amúgy tisztában vannak vele, hogy a magyarázat tévedés, de úgy vannak vele, "Ne kérdezősködj többet, kölök!" Aztán a Baszkföldön eltöltött idő elég volt kulturális és kulináris felfedezésre, majd az akció végrehajtására, közben besötétedik, több órát utaznak, de hazaérnek még aznap estére, mint amikor elindultak. Szerintem ezen még egy gyerek is el fog töprengeni.

Defende Fabulosa! Protege Mythica!
„Óvd meg a képzeletbeli lényeket! Védd meg a mitológiai teremtményeket!”

Kíváncsi vagyok, egy 8-9 éves gyerek szempontjából milyen ez a könyv?

Értékelés:

⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Bridget Collins: A ​könyvkötő

2022. augusztus 10., szerda Nincsenek megjegyzések
Képzeld ​el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.
Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet.
Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot.
Örökre.

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.

Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is.

A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.

Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll.

A Könyvkötő varázslatos, feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló irodalmi kalandot tartogat.

***

Vajon mennyire etikus elvenni más emlékeit? Ha ő maga kéri, hogy szabadítsd meg traumatikus élményeitől, nem marad-e benned rossz érzés, hogy ezzel mégsem teszel jót? Ugyanaz az ember marad-e, de ami a legfontosabb kérdés, teljes egész-e? Ha ezzel ledöntünk egy dominót, vajon milyen lavinát indítunk el vele? Kérdések, amikre annyi sokféle választ kaphatunk, ahány ember létezik a világon. Erkölcsi oldalát nézve is vitaindító, gondolatébresztő könyv A könyvkötő, nem mellesleg lebilincselő olvasmány.

Van egy pillanat a kötés kezdetekor, amikor a kötő eggyé válik a bekötött személlyel. Leülsz, és kivárod ezt a pillanatot. Hagyod, hogy a csend betöltse a szobát.

De nemcsak emiatt szerettem ezt a könyvet, hanem azért a hiteles ábrázolásért is, ahogy az írónő kibontotta ezt csodálatosan szép szerelmi történetet, ezért tényleg odáig voltam. Apró kis rezdülés a két fiatal között, ahogy minden egyes nap jobban vonzódnak egymáshoz, a gyűlölettől, haragtól eljutva odáig, hogy egymás nélkül lélegezni sem képesek. Ritkán fordul elő velem, de még az én lélegzetem is elakadt, ahogyan figyeltem sorsuk alakulását, ahogyan a tagadástól eljutnak a felismerésig: szeretik a másikat. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni vívódásukat és átlapozni rajtuk.

Azt hiszem, ezután csakugyan barátok lettünk. Végig ott hömpölygött a mélyben egy áramlat, álnok, akár a duzzasztóvíz, amely bármikor magával ránthatott; de valahányszor megéreztem a húzóerőt, ellenálltam, és egy idő után könnyedén elhitettem magammal, hogy nem is létezik.

Emmett útja kerül a középpontba, az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket. Az első szakaszban a következményekkel találjuk szembe magunkat, ami lehetne egy szokványos történet is: a fiatal farmer súlyosan megbetegszik, nincs ereje a földeken dolgozni és kap egy lehetőséget, hogy kitanuljon egy szakmát, a könyvkötészetet. Ez így egy teljesen átlagos történet lenne, és bevallom, még így is nagy érdeklődéssel figyeltem volna, hogyan boldogul a fiú Seredith, az idős könyvkötő keze alatt. Teljesen odáig voltam azért a házért és szerettem volna, ha több szerepet kap, ha többet időzünk abban a kis menedékben, de ki kellett mozdítani az eseményeket és tovább lépni, hogy a második szakaszban megismerjük a múlt eseményeit. Végül jött a harmadik szakasz, amit egy kis csalódással fogadtam, hiszen két Emmett-rész után Lucian szemszögéből folytatódik a történet, ezzel megbontva azt az egységet, teljességet, amin keresztül eljutottunk a pontig, ami a végkifejletig vezet minket. Ezt csak akkor lehetett volna másként tálalni, ha nem E/1-ben íródik a regény.

Sajnálom, hogy a világépítés csak érintőleges, szerettem volna többet látni belőle. De azt is értem, hogy miért csak ennyi. Úgy képzelem el, mint egy párhuzamos idősíkot, egy alternatívát az általunk ismert világra, ahol annyi eltérés van csupán, hogy a könyvek nem annyira népszerűek. Persze, erre is vannak elképzelések, mikor még volt olyan korszak, amikor az egyház számára nem volt elfogadott semmiféle világi tudás, szándékosan tartották a híveket tudatlanságban, és gyakoriak voltak a könyvégetések is, hogy ne terjedjenek másféle ideológiák. Ráhúzhatnám erre a sötét korszakra is, mint egy analógiaként, hogy miért irtóznak ennyire a könyvektől az emberek és miért tartják őket boszorkányságnak. Ez csak egy feltevés, és persze ahány olvasó, annyi meglátás.

 Az imént azt mondta, ezt jelenti a könyv. Vagyis minden könyv, az összes kötet, amelyet valaha bekötöttek, valakinek az emlékeiből áll. Abból, amire saját döntése szerint nem kíván emlékezni.
– Igen.
– És… Megköszörültem a torkomat. Hirtelen apám kezének nyomát éreztem az arcomon, mintha még mindig sajogna a sok évvel korábban kapott atyai pofontól. Ne lássak még egyszer könyvet a kezedben. Hát ettől akart megóvni. S most könyvkötősegéd vagyok, és magam is kötő leszek.

A könyv elején mosolyogva bár, de elfogadtam az emberek ódzkodását az írott szó miatt, később viszont, ahogy értelmet nyertek a dolgok, hogy a könyv és a kötés egészen más jelentőséggel bír, már mindent értettem. Egy babonás ember számára tényleg boszorkányság, egy felvilágosult ember számára lehet bűn és lehetőség is. A lehetőség a legmegdöbbentőbb számomra. Mint minden mesterségnek, a könyvkötésnek is megvannak a szabályai és etikái, és mint mindenhol, itt is vannak, akik betartják ezeket, és vannak, akik nem méltók erre a tisztségre, visszaélnek azzal a hatalommal, ami megadatott nekik azáltal, hogy belelátnak mások lelkébe. Kihasználva azokat az embereket, akik bizalmat szavaztak a kötőnek, árúba bocsátották az emlékeiket, másolatok készültek és gazdag gyűjtőknek kínálták megvételre nem kevés pénzért.

Földhöz vágott ez a gátlástalanság. Ha azt hiszed, ennél nem lehet rosszabb ebben a könyvben, tévedsz. Van még ennél is betegebb, borzasztóbb és fájóbb is. Olvasd el, fedezd fel és próbáld megemészteni.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐
Tovább olvasok »

Christelle Dabos: Rejtélyes ​eltűnések a Holdvilágban

2022. augusztus 3., szerda Nincsenek megjegyzések

2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

***

A tél jegyeseinek olvasása után azonnal ugrottam A tükörjáró sorozat második kötetébe, és ha lehet, még jobban megszerettem ezt a történetet, mint az első könyv után. A történet éppen ott folytatódik, ahol előtte véget ért, emiatt könnyű volt elmerülni a cselekményben, szinte észre sem vettem, hogy új könyvet olvasok.

Magában a könyv szerkezetében viszont történt némi változás: míg az első kötetben gyakorlatilag a világ felépítése és a karakterek megismerése kapott nagyobb hangsúlyt, ebben az epizódban viszont kialakult egy szövevényesebb cselekménysorozat is, ami új mélységet adott a történetnek. Hőseink új szituációkba, kalamajkákba keverednek, több interakciót, eseményt tapasztalunk, ami hatással van a szereplők viszonyának átalakulására is. Számos karakter megy keresztül személyiségfejlődésen, mindeközben újabb karaktereket ismerhetünk meg a cselekmény előrehaladásával. Ophélie másodmesélői megbízatásának köszönhetően bepillantást nyerhetünk a nemesség mindennapjaiba, szórakozásaiba és intrikáiba is.

Ha kísértésről van szó, gyakorta a legmegveszekedettebb ellenzők képesek annak a legkevésbé ellenállni.

Christelle Dabos nagyon ért a karakteralkotáshoz: még a legutolsó mellékszereplő mögött is hihetetlenül mély történet húzódik, és a szereplők sokasága ellenére sem éreztem, hogy egyik vagy másik karakter fölöslegesen lenne a könyvben. Mindezzel együtt, természetesen, továbbra is találkozhatunk az első epizódból megismert és megszeretett karaktereinkkel: Thorn és Ophélie kapcsolata, végre, elmélyülni látszik, ami eleinte nagyon megviseli a lányt. Ophélie nehezen rendezi magában érzéseit a férfi iránt, eközben pedig, ahogy egyre jobban a figyelem középpontjába kerül, megtörik a bizalma saját magában is.

Forrás: happykuri.tumblr.com

„Ahhoz, hogy belépj egy tükörbe – mondta egyszer a bácsikája –, önmagaddal kell szembenézned. Az olyanok, akik álarc mögé bújnak, akik becsapják és jobbnak hiszik magukat, mint amilyenek a valóságban, akárhogy próbálnák, soha nem tudnák megcsinálni.”

Mióta nem volt őszinte önmagával?

Még a Holdvilágban zajló rejtélyes eltűnések felderítését is Ophélie-re bízzák, amivel nemcsak saját, de Thorn, Berenilde és a születendő gyermek sorsát is kockára teszi. A lehetetlen küldetés teljesítése közben pedig kibontakozik előttünk egy gigantikus összeesküvés, ami a történetet teljes eddigi mivoltában megváltoztatja. A cselekmény bővelkedik a csavarokban, Dabos az utolsó pillanatig feszíti a húrt, és a történet lezárásakor is olyat fordít az eseményeken, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket.

Továbbra is mindenkit bíztatok a sorozat elolvasására, én magam is alig várom a következő epizódot.

Ja, jut eszembe: szeretem.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »

Tamzin Merchant: A ​Kalaposok

2022. július 20., szerda Nincsenek megjegyzések

Kordélia a legifjabb Kalapos. Családjának tagjai nemzedékek óta varázserejű fejfedők készítésével foglalkoznak. Akárcsak a Csizmadiák vagy a Kesztyűkészítők, ők is a Királyi Öltözék Mestereinek leszármazottai, akik munkájuk során mágikus összetevőket használnak és az alkímiában is járatosak. Jelmondatuk non nocere, azaz: ne árts! Amikor Kordélia meghallja, hogy apja, Proszperó kapitány a hajójával együtt a tengerbe veszett, nem akar hinni a fülének, és elhatározza, hogy felkutatja őt, akárhol is legyen. Nyomozása során olyan titokra derül fény, amire álmában sem gondolt volna. Úgy tűnik, hogy valaki a Mesterek közül arra használja a varázserejét, hogy háborút szítson… Kordélia talán kiderítheti, ki az, és miért vetemedett ilyen gaztettre.

***

Tamzin Merchant-t leginkább Margo Durrellel tudom azonosítani, akit a Családom és egyéb állatfajták című filmsorozatban alakított. Íróként A Kalaposok sorozattal mutatkozott be, és nem is akárhogyan.

Gyerekkoromban Mary Poppins, Harisnyás Pippi és A két Lotti adott hasonló élményt, mint ennek a könyvnek az olvasása. Ezzel a három könyvvel körülbelül le is írtam a történet hangulatát: egy kis mágia, egy eltűnt hajóskapitány apuka és egy talpraesett kislány, aki kezébe veszi a dolgok irányítását. 

Kordélia a legkisebb Kalapos, aki még csak messziről csodálja a felnőtt Kalaposokat, ahogy a mágiájukat használva készítenek csodás kalapokat műhelyeikben. Minden kalap egyedi, más hozzávalókat igényelnek, és a hatásuk is különböző. Ez a kislány, miután megtudja, hogy édesapja elveszett a tengeren és nem számíthat a családtagjaira, saját kezébe veszi az irányítást. Kalandok sorozatán megy keresztül, fizikai ereje felér Harisnyás Pippijével, nem véletlenül említettem meg Astrid Lindgren kis hősét, Kordélia sokban emlékeztet rá. Tehát, ha az olvasó úgy érezné, hogy Kordélia kicsit sok, van viszonyítási alapja.

– Mindenkiben ott rejlik a varázslat, amivel létre tud hozni valamit. Csak a legtöbben megfeledkeznek róla, vagy valami elvonja a figyelmüket, vagy nem hiszik el, hogy képesek rá.

A Mestereket úgy helyeztem el a társadalomban, mint a mai kor nagy divattervezőit, akiknek vevőköre a középosztálytól felfelé határolható be. Amennyiben egyes alapanyagokért hosszú hajóutakra kell elmennie Kalapos Proszperónak, nem is lehetnek olcsók ezek a darabok. Már ez a tény maga is mesés, és alátámasztja, hogy a kalapok különlegesek és kivételesek, ahogyan a viselőik is.

Kalaposék mellett megismerjük Csizmadiáékat és Kesztyűkészítőéket is, szó esik a többi mester családról is, múltjukról, ellentéteikről. Láthatjuk, hogyan készülnek a kalapok, mennyi fázison mennek keresztül, hogyan gyűjtenek be hozzávalókat, készítenek kellékeket, egy kis varázslattal, egy kis alkímiával, hogy az öltözékek elérjék a kívánt hatást. Természetesen ezek a dolgok akár rosszra is használhatók lehetnek, ha valaki olyan kezébe kerülnek, akiknek ártó szándékuk van.

A szekrényajtóra a Kalaposok latin nyelvű jelmondatát vésték:
NON NOCERE.
Ez azt jelenti: "Ne árts", ami a kalaposmesterség alapelve.

Márpedig ebben a történetben szerepel gonosz is, aki mindent elkövet, hogy csapdába csalja a mestereket, de Kordélia, a legkisebb Kalapos és Pupák, a legkisebb Csizmadia, valamint harmadik társuk, Sam mindent elkövetnek, hogy megállítsák őt. Izgalmas, sokszor abszurd kalandokon keresztül repít a történet, és mire észrevennénk, már véget is ért.

De mindennél jobb, ha az ember olyan valakivel csavaroghat, aki ugyanolyan magas, mint ő. Mert ha a másik ugyanolyan magas, mint te, akkor valószínűleg hasonlóan látjátok a világot.

Engem személy szerint magával ragadott a hangulat, egyszerre jártam a saját gyerekkoromban és ebben a csodálatos, fiktív történelmi korban, London utcáin, parkjaiban. Bámulatosan kiszínezve a meglévő alapokat építette meg Merchant a mesterek világát, hercegnőkkel, királyokkal, szakácsnőkkel és még sorolhatnám, egy a lényeg, nem volt hiányérzetem.

Ami észrevételem van, az sem túl súlyos: olykor soknak, ömlesztettnek éreztem a varázslatos összetevőket, de még ennek is van helye, mert egy gyerekolvasót elbűvölhetnek fantázianevükkel. A könyv végén van is néhány üres oldal, ahova az olvasó felírhatja a saját maga által kreált hozzávalók listáját.

Végül pedig: ritkán jegyzek meg ilyesmit, de imádtam a fordító munkáját. Todero Anna munkája talán még több színt vitt a regénybe, mint ami az eredeti műben volt, bámulatosan játszott a szavakkal, egyszerűen hibátlan.

Értékelés:

⭐⭐⭐⭐⭐

Tovább olvasok »